Magunkról

Dr. Duka Krisztina

A Semmelweis Egyetem Általános Orvostudományi Karán diplomáztam 2010-ben. Már az egyetemi évek alatt eldöntöttem, hogy hosszú távon gyermekekkel szeretnék foglalkozni. Ezt követően a Heim Pál Gyermekkórházban kezdtem meg a csecsemő-és gyermekgyógyászati szakképzésemet, mely során a kórház szinte valamennyi osztályán volt alkalmam tapasztalatot szerezni, majd 2017-ben sikeres szakvizsgát tettem. 

Férjemmel együtt három kisfiút nevelünk. Szabadidőnket nagyrészt velük töltjük, változatos programokkal, sportolással télen-nyáron.

Zborovszky Krisztina

Zborovszky Krisztina vagyok, 1993-ban végeztem egészségügyi szakiskolában. Ezután közvetlenül a hidegkúti gyermekorvosi rendelőben, dr. Molnár Judit asszisztenseként helyezkedtem el, akivel  25 éven keresztül dolgoztunk együtt. Első perctől kezdve gyerekekkel szerettem volna foglalkozni, és ez itt valóra vált. Nagy szeretettel csinálom, ez nekem inkább hivatás, mint munka.

Egy középiskolás gyermekem van, Máté.